Minden ügyfelünk egyedi problémával és adottságokkal rendelkezik

Ezért egyedi megoldást és szakértői csapatot igényel, amely olyan tagokból áll, akik tudása unikális a piacon és saját területükön kiemelkedő eredményeket értek el. A megbízóinknál jelentkező feladatokra, problémákra világszínvonalú, jövőbemutató és a gyakorlatban is alkalmazható megoldásokat dolgozunk ki a szakértők és a megrendelő tudásának harmonizálásával.

Problémamegoldók, kreatív gondolkodók, mérnökök, elemzők, új üzletépítők: a Gyde-jaink.

Lévai Gábor
PhenoGyde alapító, stratéga

A PhenoGyde alapítója és vezetője, stratéga, üzletfejlesztő, digitalizációs szakember. Nevéhez olyan projektek fűződnek, mint a Metapay Fesztiválkártya, vagy Európa első NFC projektje, illetve a Mandate Monitor társalapítója.

Olaszy Zsolt
Vezető kártya szakértő

A PhenoGyde vezető kártya és fizetési rendszer szakértője, a Mandate Monitor társalapítója. Zsolt a kibocsátás és elfogadás, valamint a kártyatársasági megfelelés nemzetközi szakértője, óriás banki projektek tapasztalt vezetője.

Robák Eszter
Kártya szakértő, PM

Senior kártya szakértő, projekt vezető, az összetett (banki) projektek szakértője, a különböző nézőpontok szintetizálásának mestere.

Monika Biringer
Business development – LatAm

Üzletfejlesztő, startup stratéga 15 év üzleti tapasztalattal a Latin-Amerikai piacon. Monika egy magántőkealap igazgatósági tagja és egy igazi ‘networker’, aki Európában is aktív.

Horchler F. Gábor
Corporate banking és Large Corporate szakértő

A nagyvállalati bankolás és a vállalati pénzügyi termékek, megoldások nemzetközi szakértője. Gábor régiós nagyvállalati banki vezető volt, üzleti tanácsadó, több részvénytársaság igazgatóságának tagja.

Dr. Szegedy Krisztina
Compliance szakértő

Krisztina több nagybank compliance és jogi vezetője volt. Nemzetközi tanácsadói karrierje során több pénzintézet piacra lépésében, rendszerei felépítésében, továbbfejlesztésében vett részt. A banki, felügyeleti jogi világot és gyakorlatokat mélyrehatóan ismeri. Compliance témákban folyamatosan tart előadásokat, tanít.

Báti Márton
Kártyaelfogadási és mikro / kkv / retail sales szakértő

Több kártyaelfogadással foglalkozó vállalatot, sales house-t alapított és vezetetett, ma senior (cross-border) kártyaelfogadási és mikrovállalati / kkv / retail sales szakértő, aki a struktúrától a legapróbb részletekig ismeri a sikeres eladás stratégiáját.

Havrán Linda
Szervezetfejlesztési és humánerőforrás szakértő

Nagy- és kisvállalati tapasztalattal, sokéves tanácsadói múlttal rendelkező pszichológus, aki a személyből kiindulva gondolkodik szervezetben, kultúrában, transzformációban.

Bocskai István
Kommunikációs és PR szakértő

A banki, nagyvállalati és startup környezet belső- és külső kommunikációs PR szakértője, aki elkötelezett híve a közérthető, egyszerű megfogalmazásnak, a digitalizáció adta újfajta kommunikációs lehetőségek kihasználásának.

Rajnai Attila
IT operációs szakértő

A banki IT operációt minden oldalról ismerő szakértő, volt beszállító, megrendelő és tanácsadó is meghatározó pénzintézetek nagy rendszereinek cseréjében, átállásában. IT vállalatok átvilágításában, erőforrás felmérésében, tudásközpont kialakításban és informatikai bevezetési projektekben dolgozunk együtt.

Cseh András
Adatelemzési és vizualizációs szakértő

András adatokat értelmez, elemez, összefüggéseket talál és vizualizál. Sok éves multinacionális vállalati háttérrel tanácsadóként segíti a bonyolultabb adatelemzési projektjeinket.

Új iparágat alkottunk

Metapay néven 2011-ben megváltoztattuk a világot a fesztiválok digitalizációjával, olyan új technológiákat,üzleti modelleket vezettünk be sikeresen elsőként, mint a mobiltelefonos NFC fizetés,az elektromos bérlet a tömegközlekedésben, vagy Európa legösszetettebb plázafizető- és hűségkártya rendszere.

Elsőként alkalmaztuk a Transaction as a Service modellt és alkalmunk volt a legkülönbözőbb iparágak digitalizációban részt venni, egy ideig nem csak tanácsadóként, üzletfejlesztőként, stratégaként, de szolgáltatóként is. 2016 óta kizárólag a tanácsadásra fókuszálunk. 

Stratégiai szemléletmóddal, üzleti megközelítéssel, mérnöki pontossággal dolgozó úttörők vagyunk, akik korábban nem létező üzleti modellekkel, technológiákkal, megoldásokkal és partnerségekkel járulunk hozzá ügyfeleink sikereihez.

Az emberarcú digitalizációban hiszünk,
hiszen az ember analóg.

A Metapay sztori

A szó még nem létezett, de mi már FinTech-ként működtünk: 2010-ben sikeres pilottal megalkottuk a Metapay Fesztiválkártya® rendszert, 2011-re a világ első és egyetlen szolgáltatója lettünk, aki sikeresen készpénzmentesített tömegrendezvényt.

Ebben az évben Európa első mobiltelefonos (NFC) fizetési projektjét is bemutattuk olyan együttműködő partnerekkel, mint a Vodafone, a Gemalto (ma Thales), vagy az Ingenico, illetve Budapest első elektronikus tömegközlekedési bérlet pilotját is sikeresen zártuk.

Világpiaci elsőségünket 2013-ig megőriztük, versenytársaink az általunk felállított trendet követték.

A fesztiválokat teljes egészében kiszolgáltuk: a Metapay csapattal üzleti modellt és fizetési stratégiát készítettünk, ügyeltünk az ügyfélélményre, együttműködtünk a marketinggel, új szponzorációs csatornákat és lehetőségeket építettünk és kutattunk fel, pénzforgalmi, logisztikai és készpénzlogisztikai feladatokat láttunk el saját biztonsági csapattal, helyszíni kivonuló IT hibamegoldást vállaltunk, pénztáros kollégákat és pénzügyi elszámoló központot, valamint technikát és technológiát biztosítottunk ügyfeleinknek. Edukáltuk a felhasználóinkat és elsőként integráltuk a MasterCard PayPass technológiát zárt fizetési rendszerbe: nagy részünk van az egyérintéses fizetés (contactless) hazai, világszinten is magas penetrációjának kialakításában.

2012-ben Innovációs Nagydíjat nyertünk és 2013-ig az összes Sziget Kft. által szervezett fesztivál kizárólagos partnerei voltunk, miközben egyre több rendezvényszervező döntött szolgáltatásaink igénybevétele mellett.

A Metapay tranzakciós rendszerével a fesztiválokon túl pre-paid és post-paid elszámolórendszereket, törzsvásárlói-, pontgyűjtő-, parkoló-, jogosultságkezelő-, beléptető- és azonosító rendszereket és projekteket alkottunk meg, tudtunk integrálni egyetlen kártyára. Leányvállalatot alapítottunk Csehországban és Szlovákiában.

2016-ra átalakítottuk a Metapay-t, azóta kizárólag a tanácsadási szolgáltatásokra fókuszálunk, banki-, pénzügyi szektorba tartozó ügyfeleknek, FinTech cégeknek, és szinte bármely más iparágban működő vállalatnak

Készítettünk kártyaelfogadási (POS és ATM), valamint kártya kibocsátási stratégiát, fejlesztettünk kártya termékportfóliót, támogattunk ApplePay bevezetést, vezettünk használat-ösztönző projekteket, részt vettünk M&A kihívásokban, átvilágításokban és értékelésekben.

Izgalmas és üzletileg érdekes partnerségeket fejlesztünk.

2022 szeptemberétől PhenoGyde néven keressük a meghökkentő, de működő, jövőbemutató megoldásokat.

Miközben projektjeink között az egyedi, egyszeri feladatok mellett (digitális stratégia, termékfejlesztés, fizetési stratégia) hosszabb távú (szolgáltatásfejlesztés, cégeladás) és folyamatos (piacfejlesztés, üzletfejlesztés, stratégiai tanácsadás, coaching) megbízásokat is teljesítünk, gőzerővel dolgozunk a jövő digitális, ámde ügyfélközpontú megoldásain.

Ügyfeleink cégméret szerint és profiljuk szerint is sokrétűek: az egyszemélyes mikrovállalkozástól (stratégia), az 50-100 személyes kkv-n keresztül (szolgáltatásminőség, minőségpolitika, válságmenedzsment), a sokszáz fős nagyvállalatig (üzleti-, termék- és szolgáltatási stratégia).

Európában alkotunk, Latin-Amerikára tekintünk

Elsődleges célpiacunk egyértelműen Magyarország és Európa, azonban mindig nyitottan és érdeklődéssel fordulunk az új lehetőségek felé. Latin-Amerikában óriási potenciált látunk, a több mint 500 millió lakost és számtalan világcéget magáénak tudó régió elképesztő ütemben zárkózik fel a nyugati világhoz, feltörekvő FinTech cégei pedig bármely kontinensen versenyképesek lehetnek a helyi megoldásokkal szemben.

Ez a pezsgő, és az újdonságokra nyitott piac a mi fantáziánkat is megmozgatta, ezért úgy döntöttünk, hogy Mexikóvárosban nyitunk egy latin-amerikai központot, elvisszük az európai megoldásokat a tengerentúlra, és hazahozzuk azokat, amelyek még Európában is újdonságnak számítanak.

Rólunk írták

Magyar brandet vesz a Facebook, exkluzív interjú a volt tulajdonossal

Portfolio
„Ha egy ügyfél csak egy robottal tud kapcsolatba lépni, aki ráadásul nem tudja megoldani a problémáját, attól rettenetesen dühös lesz”
2022. október 3.

A Facebook megvette a magyar Metapaytől a nevet és a metapay.eu-t

Telex
„utólag érdekes látni, hogy a fintech térhódítása előtt csináltunk volna fintechet, az internet of things előtt IoT-t, illetve a mikrofizetések térhódítása előtt mikrofizetéseket”
2022. október 2.

Egy magyar fintechcég, amely mindent megváltoztatott

Index
„neked az a dolgod, hogy azt az ötletet valósítsd med, bárki bármit is mond, higgy benne és toljad
2022. augusztus 1.

A Szigeten bemutatkozott a Vodafone-Metapay közösen fejlesztett NFC-s mobiltelefonja

Kreatív
„Idén a Szigeten 34 feltöltő ponton lehetett a Metapay Fesztiválkártyára feltölteni a kívánt összeget és 1200 terminálon keresztül zajlott a fizetés. 200 pénztáros és 60 hosztesz segített a Metapay Fesztiválkártya használatában”
2011. augusztus 18.

Továbbra sincs vetélytársa a Metapay-nek

Computerworld
„Ma a világon - bármennyire hihetetlenül hangzik - csupán egyetlen megoldás képes azonos időben több tízezer ember egyidejű tranzakcióját villámgyorsan lebonyolítani”
2013. július 16.

Tarolt a Metapay a fesztiválokon

Napi.hu
„a Metapay fesztiválkártya-rendszerén keresztül idén összesen 3,3 millió tranzakciót kezelt”
2012. augusztus 16.

Partnereink elégedettsége a legjobb referenciánk

Együttműködünk ügyfeleinkkel, hogy innovációt és növekedést hozzunk létre ennek és a következő generációnak.

“A Metapay elég tökös volt ahhoz – és komoly fizetési-rendszer szakértelemmel is bírtak – , hogy kihívásokkal teli környezetben is meglépjék az elképzelhetetlent és a világon mindenki előtt tegyenek teljesen készpénzmentessé korábban óriási készpénzforgalmat bonyolító területeket.”

Gauder Milán

payment guru, ex EVP Acceptance Products Worldwide @ Mastercard

„A Sziget dimenziót váltott a fizetési megoldások terén a Metapay-el, ez akkor még csak velük sikerülhetett.”

Gerendai Károly

Sziget alapító

“Kicsit tartottam tőle, hogy ezek azöltönyös, kocka fiúk, hogy illeszkednek be, hogy működnek majd egy fesztivál környezetben. Félelmeim dacára ezt Gáborék az első pillanattól tökéletesen megoldották, pedig ez általában rutint es sok esetben több szezont kíván.”

Takács Gábor

Sziget alapító

“Rövid, de kihívásokkal teli együttműködésünk alatt mindig találékony megoldásokat hozó, tisztán kommunikáló csapatnak ismertem meg Gábort és cégét is.”

Stephen Dickson

Group CFO @ eMerchantPay

„Számtalan emlékezetes projekt fűz össze a Metapay-el, olyan megoldásokat találtunk ki Takarékszövetkezetként és FinTech-ként, amiket a mai bankszektor szereplői is megirigyelhetnek, de mégis a legemlékezetesebb az volt, amikor a Szigeten együtt grilleztünk és vendégeltük meg a csapatot”

Vida József

Elnök, vezérigazgató @ Takarékbank

“Számos projektben működtünk együtt a Metapay / PhenoGyde csapattal, minden alkalommal teljes biztonságban éreztük magunkat, a projektet és ügyfeleinket: a csapat szakértelme és elhivatottsága mindig garantált volt.”

Sármay Bence

country manager @ Visa

Elégedett ügyfeleink

Kisujjadban vannak a fentiek? Vannak ötleteid és szeretnéd azokat megvalósítani?

Nézd meg, milyen szakembereket várunk a csapatunkba!